2017 január

7

Ridikül Magazin (első rész)

„Az elmúlt négy év alatt több száz daganatos gyerekkel foglalkoztam már, és azt látom, sokat segít, ha kapnak egy biztos pontot az életükbe. A zenetanulás az lehet.”

Különösen fontos, hogy lekössék magukat. “Ha az agy nem kap feladatot, elkezdünk gondolkodni. Ha valaki beteg, és beletemetkezik a gondjaiba, azzal az állapotát is rontja. Ám abban a pillanatban, hogy talál valami újfajta motivációt, már nem az egészségi állapota az egyetlen, ami körül a gondolatai foroghatnak.”

Benák-Tömöri Judit szerint az örömteli tevékenység energetizál. Ha pedig az ember jól van, a betegsége sem tud elhatalmasodni rajta.

A Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány is hasonló céllal működik. Seres Antal, a Megasztárból ismert Fivérek együttes tagja alapította 2011-ben, mert akkori sikerét szerette volna arra is használni, hogy másokon segítsen. Eredetileg csupán zenélni járt be a szegedi gyermekklinika kis betegeihez, de hamar kiderült, hogy még hatásosabb, ha nemcsak hallgathatják, hanem tanulhatják is a fiatalok a gitározást.

Figyelemelterelésből tehetséggondozás

“Úgy gondolom, hogy minden betegséget, így a legsúlyosabbat is, a lelki oldaláról kell megközelíteni. Az elmúlt négy év alatt több száz daganatos gyerekkel foglalkoztam már, és azt látom, sokat segít, ha kapnak egy biztos pontot az életükbe. A zenetanulás pedig az lehet” – fogalmazott Anti, aki az évek alatt olyan ismert zenészeket is meg tudott nyerni a program számára, mint Palya Bea és Mező Misi.

A fiatal zenész első tapasztalata a rákbeteg gyerekek között az volt, hogy nagyon magányosak. “Kiszakadnak a baráti tár¬saságukból, a családjuk sem tud mindig velük lenni, így már az is óriási kapaszkodót jelent számukra, hogy tudják, a klinikán belül is van programjuk: a zeneóra. A foglalkozások kizökkentik Őket a kezeléssel járó fájdalmakból és monotonitásból, így nem ragadja el őket annyira a betegségtudat.”

Az alapítvány már több tehetséges gitárost kinevelt, akik kikerülve a klinikáról lehetőséget kapnak a koncertezésre is. Legutóbb például a szentesi Református Nagytemplomban, az Omega Oratórium koncert vendégeként mutatkozhattak be a gyógyulófélben lévő és egészséges gyermekek. Köztük volt Török Ricsi is, aki Seres Anti egyik első tanítványa volt. “Négy év tanulás után lehetőséget kaptam rá, hogy egy ikonikus banda előtt léphessek színpadra”– meséli a tizenhét éves fiatal-ember. Ricsit mirigydaganattal kezelték négy éve, kilenc hónapig feküdt a szegedi gyermekklinikán. Ott vett életében először gitárt a kezébe, néhány napja pedig több százan tapsoltak neki a társaival közös koncerten.

6

Ridikül Magazin (második rész)

Akinek a betegség új életcélt adott

“Amikor elkezdtem, a gitározás kikapcsolt. Feledtette velem a sok rossz dolgot – meséli Ricsi. A klinikáról kikerülve pedig a társaságot jelentette nekem a zene, hiszen általa egy olyan közösséghez tartozhattam, amely hozzám hasonló sorsúakból áll. Egy komoly betegség után a barátok eltávolodnak az embertől, ez a csapat viszont befogadott, és most már közösen járunk fellépésekre is.”

A gyógyulófélben lévő fiatalember a betegségének köszönheti, hogy megtanult gitározni, ennél azonban jóval többet is kapott. A zenésztársaságban kezdett el röplabdázni, amiben, úgy tűnik, kiemelkedően tehetséges. Seres Antal fel is hívta rá a Magyar Röplabdaszövetség döntéshozóinak figyelmét, s hamarosan mesteredzők nézik meg a fiú játékát.

“Amikor kezelés alatt álltam, egy guggolást se tudtam megcsinálni. Bár még mindig a kritikus öt éven belül vagyok, amikor nagyon kell vigyáznom magamra, mert bármikor visszaeshetek, mostanra szinte teljes értékű embernek érzem magam, sok munkával ugyanis felerősödtem. Szeretnék egy profi röplabdacsapatban játszani, az az álmom, hogy igazolt versenyző lehessek. Úgy érzem, a küzdelmek nagy részét az onkológián már megjártam. Innentől már semmi sem lehetetlen, ha nagyon szeretném.”

4

Nők Lapja psziché (első rész)

A zenét fülön át szedhető orvosságnak is nevezik. Három fiatal zenész e gondolat mentén a saját karrierje építése mellett hatalmas energiákat fektet abba, hogy a dallamok segítségével ténylegesen gyógyítson is. És az eredmények őket igazolják.

Vannak, akik nehezen fejezik ki magukat, és léteznek olyan traumák, amiket lehetetlen is lenne szavakkal megfogalmazni. Ilyenkor segít a zene, amely az érzelmekre rögtön hat. Amikor egy, az addig a semmibe merengő szempár néhány akkord után váratlanul felcsillan, semmihez nem hasonlítható érzés járja át a művészeket és magát a hallgatót is. Szintén fantasztikus élmény, amikor a bezárkózó, magába forduló, nehezen kezelhető gyerekekről kiderül, hogy igenis tehetségesek valamiben, a hangszer, a dallamok eszközt nyújtanak nekik beilleszkedni egy közösségbe, nyitni a világ felé.

Új erő az onkológián

A Zenével a Rákos Gyermeke-kért Alapítványt a Fivérek zenekarból ismert Seres Antal és Ombodi Csilla alapította 2011-ben.

“A Magyar Televízió meghívott egy segélykoncertre szerepelni, ahol egy négyéves beteg kislány odajött hozzám, és kérte, hadd érintse meg a hangszeremet. Az a pillanat döntött el mindent” – meséli Antal a kezdetekről. És azóta folyamatosan zenél és tanít a beteg kisgyerekeknek. Szegeden az onkológián bent lehetnek a szülők is, amikor játszik. Először Csilla, az elnök megy be a családokhoz, hogy engedélyt kérjen tőlük a különleges terápiára.

“Néha nagyon nehéz a szülőket meggyőzni, és ha nemet mondanak, azt tiszteletben tartjuk – mondja Antal. Volt egy kislány, aki hetek óta lesötétített szobában feküdt, se ő, se a szülei nem akartak hallani rólunk. Végül dr. Bartyik Katalin professzor asszony, aki nemrég azt nyilatkozta, hogy minket fel kellene írni receptre is, döntött, nincs mese, legalább ki kell próbálniuk minket. És persze működött: győzött a zene.”

Eleinte azokkal többet foglalkozott Antal, akik ezt jobban igényelték, de mára már kialakult a harminc-negyven perces órák rendszere. Mindegy, hogy milyen állapotban van a gyermek, ha tud gitározni, rögtön adok neki egy hangszert, hogy megérezze az erejét. Tizennégy éve tanítok, itt is ugyanazokat a módszereket használom, amiket az egészségeseknél. Szívvel-lélekkel szabad ezt csak csinálni, és nagyon fontos, hogy nem szabad sajnálni őket, nem kell együtt érezni velük, mert az félrevisz – folytatja Antal. – Erős az empátiám, sokszor nagyon megviselt egy-egy beteg állapota. Pszichológus is foglalkozott velem, így tudtam megtanulni, hogyan kell kezelnem az igazán nehéz szituációkat. Korábban előfordult, hogy képtelen voltam bemenni egy haldokló gyermekhez. De ma már nem látom őket kopasznak, csak azt, hogy amikor nagyon nagy a baj, felemeli őket a zene. Az a gyermek, aki egész héten az ágyból nem tud felkelni, mikor megérkezem, felül és felveszi a gitárt. Mindenhol csövek lógnak belőle, de megcsinálja. Ricsit kilenc hónapig kezelték, végig nagyon bátor volt.

És amikor nem tudta lefogni az egyik akkordot, akkor kezdett el sírni. Ne viccelj már, mondtam neki, ezen is túl leszünk. Egy haldoklónak ugyanúgy játszom, mint azoknak, akiknél él még a remény, csak lassú számokat nem. A hitem segít ebben. Bencével 12 hónapig foglalkoztam. Bementem az utolsó óráiban az intenzív osztályra is. Már nagyon várt. Olyan érzésem volt, mintha csak elutazna valahová. Szegénynek a tüdeje teli volt vízzel, alig kapott levegőt. Félelmetes érzés volt látni, hogyan énekelt a lélegeztető-gépen keresztül. “Még, Anti, játssz!” – kérlelt. Az orvosok is elsírták magukat…”

4

Nők Lapja psziché (másodikrész)

Támogatás nélkül, önerőből tartják fent már három éve a programot. Még a zenekar fellépéséért kapott honoráriumot is ebbe forgatják: az útiköltségre, gitárok vásárlására. Anti azt mondja, ez lett a hivatása. Tudja, hogy ahol nincs pénz infúzióra, erre sem lesz, így hát csinálja, bármi áron.

“Ha tizenhét évet beleöltem abba, hogy ismert legyek, ebbe még akármennyit beleteszek – jelenti ki Antal.

Nagy igény lenne ránk, de most csak kéthetente mehetünk. A kórház nem tud támogatni minket, a játszószobát is megszüntették, az óvó nénit is el kellett küldeniük harminc év után, olyan nehéz helyzetben van az egészségügy.”

A végső céljuk egy gyógyító, zenei ház létrehozása Budapesten.

„Mellénk állt már többek között Palya Bea, Mező Misi, Szabó-Kimmel Tamás, Szalonna, Szekeres Adrien és Dolhai Attila. Sok zenész felajánlotta azt is, hogy eljönnek tanítani.”

Az adó egy százalékából szeretnék majd finanszírozni mindezt, és ha sokan megismerik őket, ez az álom valóra válhat.

“A hangszerben magában nagy energia van. Kezdetben én is azt hittem, hogy a virtuozitás a lényeg, az indít el valamit – folytatja Antal. Persze fontos a tudás, hogy biztonsággal zenélsz, de a harmóniák sokkal lényegesebbek. Tudom, hogy hangokkal fel tudok pörgetni, de meg is tudok nyugtatni bárkit, és ennek nagy hasznát veszem. Kezelések után így feldobhatom a gyermekek hangulatát egy pörgős latin zenével, funkyval, vagy egy lágy dallammal elaltatom őket, mint egykor az édesanyjuk. Nagyon figyelem a rezgéseket, még a lábujjaikat is nézem, miképp reagálnak. Azt is mindig beállítjuk együtt, milyen hangerőt bírnak el. Aztán egy idő után pontosan érzem azt is, mikor elég, mennyi az, amit a kis beteg be tud fogadni. Ez szerintem ösztönös érzék, nem tanulható. Sajnos a sikeres kezelés még nem gyógyulás, az öt kritikus évben is fontos, hogy figyeljünk a kicsikre, így nagy hangsúlyt fektetünk az utógondozásra. Egy közösség épült körénk, amit a tiszta zene tart össze. És a maszkok nélküli őszinteség. Hiszen egy onkológián szétroppan minden álarc.”