Skip to main content

A zenét fülön át szedhető orvosságnak is nevezik. Három fiatal zenész e gondolat mentén a saját karrierje építése mellett hatalmas energiákat fektet abba, hogy a dallamok segítségével ténylegesen gyógyítson is. És az eredmények őket igazolják.

Vannak, akik nehezen fejezik ki magukat, és léteznek olyan traumák, amiket lehetetlen is lenne szavakkal megfogalmazni. Ilyenkor segít a zene, amely az érzelmekre rögtön hat. Amikor egy, az addig a semmibe merengő szempár néhány akkord után váratlanul felcsillan, semmihez nem hasonlítható érzés járja át a művészeket és magát a hallgatót is. Szintén fantasztikus élmény, amikor a bezárkózó, magába forduló, nehezen kezelhető gyerekekről kiderül, hogy igenis tehetségesek valamiben, a hangszer, a dallamok eszközt nyújtanak nekik beilleszkedni egy közösségbe, nyitni a világ felé.

Új erő az onkológián

A Zenével a Rákos Gyermeke-kért Alapítványt a Fivérek zenekarból ismert Seres Antal és Ombodi Csilla alapította 2011-ben.

“A Magyar Televízió meghívott egy segélykoncertre szerepelni, ahol egy négyéves beteg kislány odajött hozzám, és kérte, hadd érintse meg a hangszeremet. Az a pillanat döntött el mindent” – meséli Antal a kezdetekről. És azóta folyamatosan zenél és tanít a beteg kisgyerekeknek. Szegeden az onkológián bent lehetnek a szülők is, amikor játszik. Először Csilla, az elnök megy be a családokhoz, hogy engedélyt kérjen tőlük a különleges terápiára.

“Néha nagyon nehéz a szülőket meggyőzni, és ha nemet mondanak, azt tiszteletben tartjuk – mondja Antal. Volt egy kislány, aki hetek óta lesötétített szobában feküdt, se ő, se a szülei nem akartak hallani rólunk. Végül dr. Bartyik Katalin professzor asszony, aki nemrég azt nyilatkozta, hogy minket fel kellene írni receptre is, döntött, nincs mese, legalább ki kell próbálniuk minket. És persze működött: győzött a zene.”

Eleinte azokkal többet foglalkozott Antal, akik ezt jobban igényelték, de mára már kialakult a harminc-negyven perces órák rendszere. Mindegy, hogy milyen állapotban van a gyermek, ha tud gitározni, rögtön adok neki egy hangszert, hogy megérezze az erejét. Tizennégy éve tanítok, itt is ugyanazokat a módszereket használom, amiket az egészségeseknél. Szívvel-lélekkel szabad ezt csak csinálni, és nagyon fontos, hogy nem szabad sajnálni őket, nem kell együtt érezni velük, mert az félrevisz – folytatja Antal. – Erős az empátiám, sokszor nagyon megviselt egy-egy beteg állapota. Pszichológus is foglalkozott velem, így tudtam megtanulni, hogyan kell kezelnem az igazán nehéz szituációkat. Korábban előfordult, hogy képtelen voltam bemenni egy haldokló gyermekhez. De ma már nem látom őket kopasznak, csak azt, hogy amikor nagyon nagy a baj, felemeli őket a zene. Az a gyermek, aki egész héten az ágyból nem tud felkelni, mikor megérkezem, felül és felveszi a gitárt. Mindenhol csövek lógnak belőle, de megcsinálja. Ricsit kilenc hónapig kezelték, végig nagyon bátor volt.

És amikor nem tudta lefogni az egyik akkordot, akkor kezdett el sírni. Ne viccelj már, mondtam neki, ezen is túl leszünk. Egy haldoklónak ugyanúgy játszom, mint azoknak, akiknél él még a remény, csak lassú számokat nem. A hitem segít ebben. Bencével 12 hónapig foglalkoztam. Bementem az utolsó óráiban az intenzív osztályra is. Már nagyon várt. Olyan érzésem volt, mintha csak elutazna valahová. Szegénynek a tüdeje teli volt vízzel, alig kapott levegőt. Félelmetes érzés volt látni, hogyan énekelt a lélegeztető-gépen keresztül. “Még, Anti, játssz!” – kérlelt. Az orvosok is elsírták magukat…”

Hozzászólás küldése

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .